Navigation Path: Home > The European Central Bank > Ismeretterjesztő anyagok > TUDNIVALÓK – prezentáció > Szervezet > Slide 17
SZERVEZET

Az Igazgatóság az EKB és az eurorendszer operatív döntéshozó testülete. Ez a testület vállal felelősséget valamennyi napi döntésért. Az EKB-nak gyorsan kell reagálnia a változó pénz- és tőkepiaci folyamatokra, alkalmazkodnia kell hozzájuk, emellett konkrét esetekkel és sürgős ügyekkel kell foglalkoznia. Erre csak egy olyan testület képes, amelynek tagjai folyamatosan és kizárólag az EKB elvi-stratégiai állásfoglalásainak megvalósításával foglalkoznak. Az Igazgatóság rendszerint hetente egyszer ülésezik.
Az Igazgatóság tagjai:
Az Igazgatóság valamennyi tagját olyan jelöltek közül választják ki, akik a monetáris és banki területen elismert szakmai tekintéllyel és tapasztalattal rendelkeznek. A tagokat az EU Tanácsának ajánlására, az Európai Parlamenttel és az EKB Kormányzótanácsával történt egyeztetés után az euroövezetbeli országok állam-, illetve kormányfői nevezik ki minősített többségi szavazással.
A testület tagjai között kitüntetett szerepe van az EKB elnökének, aki (illetve távollétében az alelnök) bizonyos feladatkörök ellátásában kizárólagos jogkört élvez. Ezek a feladatkörök a következők: elnököl az EKB Kormányzótanácsának, Általános Tanácsának és Igazgatóságának ülésein; ellátja az EKB külső képviseletét; benyújtja az EKB éves jelentését az EU Tanácsának, illetve az Európai Parlamentnek. Meghívják továbbá az EU Tanácsának minden olyan ülésére, amelyen az eurorendszer célkitűzéseit és feladatait érintő kérdések vannak napirenden, illetve hivatalos az euroövezet gazdasági és pénzügyminisztereit informálisan tömörítő Eurocsoport üléseire is.
Az Igazgatóság fő feladatai a következők:
A tagok naprakész listája és fényképei a www.ecb.europa.eu/ecb/orga/decisions/eb/html/index.hu.html. linken tekinthetők meg.
OR.017 01/12
Európai Központi Bank